Üdvözöllek a miss-demetria.gportal.hu-n. A weblap Demetria Devonne Lovatoval, (ismertebb nevén Demi Lovatoval) foglalkozik. Demi színésznőként vált híressé, de már a zenei élete is egyre pörgősebb, és csodálatos hangja már a magyar közönséget is elkápráztatta. A weben minden infót megtudhatsz róla, és midnen nap friss hírrel várlak titeket. xoxo. wiky
Demi Lovato 1992. augusztus 20-án született Dallasban, Texas államban. Spanyol, ír és olasz vér csörgedezik az ereiben. Két lánytesója, név szerint Dallas, aki szintén színész és énekes, öt évvel idõsebb Deminél. Madison, a fél testvére, tíz évvel fiatalabb mint Demi. Édesanyja Dianna Hart, apja Patrick Lovato. A férfi 1994-ben Új-Mexikóba költözött, miután elvált Demi anyjától. Apa és lánya 2008 februárjában négy év kihagyás után újra találkoztak, mikor Demi meglátogatta apját.
a hónap dala
Minden egyes hónapnap meglesz a maga Demis dala, melyet itt ebben a menüpontban meg is hallgathattok. Természetesen nem egyedül döntöm el azt, hogy melyi kdal kerül majd ide, mivel a csetbe nyugodtan ajánlgathattok Demis dalokat a bizonyos hónapokra. :) Hajrá Lovaticsok!
Demi "Body Say" című számát választottam december hónap számára. Ez a dal közel áll hozzám, első hallásra beleszerettem, ha lehet így fogalmazni. Naponta meghallgatom. A magyar rádiókban is gyakran hallhatjuk. Ez az első intimebb dal az énekesnőtől. A kislemez egy nagyon szexy borítót kapott, melyen Demi izlésesen ruha nélkül szerepel.
cset box
Mint mindenhol, itt is vannak a társalgásnak szabályai. Nem kérek tőletek túl sokat, csak annyit, hogy tartsátok tiszteletben mások véleményét, és ha nektek is van, akkor kultúrátlan közöljétek a szerksztővel (jelen esetben velem), és ne fogalmazzatok meg semmit se barbár módra. Én szerintem a többit már kívülről fújjátok, úgyhogy én ennyi lenék, és ha lehet nem kedves cserém, hanem wiky ( :
elite csere
Kedvenc webeimnek fenntartva. Főként meghívásra, de persze jelentkezhetsz, mivel sosem tudhatod hogy a te webed fog-e megbabonázni tartalmasságával, naprakészségével. :)
Képre vár: ---- Szünet/Zárás: ----
projects
Demi munkálkodását sorolnám itt fel nektek, remélem nem hiába, mert mondjuk a legjobb, és legszebb klippeket bármikor vissza tudjátok nézni. Jelen esetben itt találhattok egy linket Demi legújabb klippjéhez a Body Say-hez.
Body Say
Tipus: kislemez
Kiadó: Hollywood Records
Státusz: Kész.
Megjelenés: 2016
Hol láthatom? Boltokban, interneten
Aki szeretne nyugodtan jelentkezzen, mert ezt 100%, hogy elfogadom. Ha egy elit csere nem mehetett, vagy már betelt, akkor biztosan fel fogom ajánlani, hogy egy top csere mehessen.
site information
A miss-demetria.gportal.hu, és a szerkesztő (wiky) nem áll kapcsolatban Demi Lovatoval, sem hozzátartozójával, sem barátaival. Ez szimplán csak egy rajongói weblap. A tartalom saját írású, vagy saját gyüjtésű. A letöltésekért nem vállalok felelősséget, a kinézetet másolni tilos. A lopás szigorúan tilos (!!!!!) és komolya következményeket von maga után.
Örömmel értesítek mindenkit, hogy Demi twitter profilját már 20.000.000 ember követi. Ismétlem, HÚSZMILLIÓ!!! Ez egy nagyon szép szám, és nagyon örülök neki, hogy Demi már ilyen sok rajongóval rendelkezik. Természetesn az énekesnőnek is feltűnt a rajongók számának növekedése, ésp osztolt is ezzel kapcsolatosan:
WOW! Átléptem a 20 millió követőt... hihetetlen. Szeretem a Lovatics családomat! Köszönöm srácok! :)
Demit november 16.-án Matthew-el bulizott, pontosabban közös programot szerveztek, és ellátogattak a Sunset Marquis hotelbe, ahol készítettek is róluk néhány képet. Egyes források szerint Joe Jonast voltak támogatni, mivel a srác DJ-ként is debütált. :)
Demi megosztott egy videót a keek.com-on november 16.-án. A videóban Christina Aguleira látható, azaz csak egy kép róla, melyhez egy mozgó száj van odamortírozva. Tudniillik Christina a The Voice egyik mentora, és a videóban arról beszél, hogy mindenki nézze az X-factort! :) Aranyos videó Demitől.
Christina nagyon aranyos vagy!!! Köszönöm szépen, hogy támogatod az X-factort! #xfactorUSA
Demi közzéett egy videót 16.-án a keek.com-os profilján, melyen egy szokatlan jelenséget látahtunk. Egy faszi van a videóban, akivel Deminek a közelmúltban szerencséje volt találkozni az egyik lépcsőházban. Én kicsit megijedtem volna. :D
Um... Ez véletlenül történt.....a lépcsőházban.... komolyan megijesztett!! Köszönöm @OFFICIALSTEVEOhahahhaaha
Demi és Stevio feltöltött egy közös képet az instagrammra is a bolondozás közepette. Nézzétek meg! :D
@ officiallysteveo: forgatás a garázsban, és egyszer csak megjelenik @ddlovato. csodálatos, köszönöm.
A holland The Voice egyik versenyzője, GabyBoterkooper előadta Demi - Heart Attack című slágerét. A mentoroknak igen tetszett a produkció, és szerintem is szépen énekelt a csaj. Ti mit gondoltok róla?! :)
Demi interjút adott a Clevver TV Musicnak az X-factor backstagejében. Az interjúban elsősorban Demi könyvéről esett szó, melynek USA-ban való megjelenésének ideje egyre csak közeledik, de szó esett a Fifth Harmony produkciójáról is. :)
A Fifth Haromny interjút adott a Clevver TV-nek, melyben egy lehetséges duettről beszéltek, melyet Demivel vennének fel a közeljövőben. Az interjú ezen részét 1:10-től hallhatjátok! :)
Demi interjút adott a csütöröki X-factor backstagejében az E!News-nak. Az interjú témája a Jonas Brothers volt, és az újabb információk a zenekarral kapcsolatban. Demi természetesen nagyon jó véleménnyel van a fiúbandáról. Hallgassátok meg, hogy mit nyilatkozott! :)
Érzelmes héten vannak túl az X Factor mentorai és versenyzői. A legfiatalabb zsűritaggal a People magazin beszélgetett a csütörtök este történtekről és a jövőbeli terveiről.
A versenyzők számára órási volt a tét, mivel a héten három versenyzőtől is megvált a műsor. Miután Carlos Guevara a szerda esti élő adásból kiesett, őket követte Simon Cowell csapata, a Sweet Suspense a csütörtöki adásban. De itt még nem ért véget a dolog. További két versenyzőnek kellett megküzdenie a továbbjutásért – Khaya Cohen és Rachel Potter –, amiből végül a mentorok szavazati alapján Khaya került ki győztesen. A történtekről Miss Lovato mesélt.
„Még is mi a franc volt ez?” – tette fel a kérdést Lovato, annak kapcsán, hogy mentoráltja – Khaya, akinek a hangját korábban Simon Cowell Amy Winehouse hangjához hasonlította – miért szorult párbajra. „És Rachel Potternek mért kellett távoznia? Ennek semmi értelme. Úgy gondolom, Amerika megfeledkezett arról, hogy ha nem szavaznak, kiesik a kedvencük. Amerika azt hihette, hogy ez a két lány biztonságban van. Szerencsére ez a verseny nincs manipulálva, vagy bármi ilyesmi, amire a legjobb bizonyíték, hogy a Sweet Suspense távozása után rögtön Khaya és Rachel párbajra kényszerült. Ha van egy kedvenced, akkor szavazz rájuk.”
Demi hozzátette azt is, hogy számára szokatlan és egyben új érzés volt az, hogy mindhárom lánya versenyben maradt, mivel a tavalyi évben gyorsan elvesztette őket. Emellett elárulta azt is, hogy a tavalyi évhez képest min változtatott.
„Múlt évben az összes versenyzőmre szavaztam, addig, amíg le nem zárult a szavazás. De idén ebből visszaveszek. Hagyom, hogy Amerika irányítson, plusz tanulnom kell a glee-s szerepemhez írt szöveget.”
Apropó Glee, vajon elvállalna egy külön sorozatot? „Jó móka, de annyira mégse – viccelődött Demi. – Az én fő feladatom az éneklés. Talán néha egy-egy film, de csak akkor, ha megtalálom a megfelelő szerepet. Sokszor még most sem egyszerű a kamera előtt lennem. Sosem nézem vissza az epizódjaimat, képtelen vagyok rá. De ahogy már mondtam, a könyvem segít az önbecsülésem felépítésében és abban, hogy szeressem önmagam. Remekül érzem magam.”
A hálaadás közeledtével arról is kérdezték az énekesnőt, hogy mik a tervei arra a napra, valamint a karácsonyi ünnepeket, hol fogja tölteni.
„Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem Hálaadáskor itt leszek, az X Faktor stúdiójába, mert élő adás lesz. De azután a családom, és a közeli barátaim átjönnek hozzám. Karácsonykor pedig mindig hazamegyek Texasba, amiben a legjobban azt várom, hogy a dédszüleimmel lehessek.”
Demi zsúfolt évet tudhat maga mögött, ami kapcsán elárulta, hogy a januári hónapot teljesen a pihenésre szánja, mielőtt még februárban megkezdődne Neon Lights névre hallgató turnéja.
„A teljes januári hónapot kiveszem szabadságnak! Nyaralni akarok. Bűnügyi műsorokat nézni a kanapémon. Szükségem van egy kis edzésre is. Imádok lovagolni, de sosincs rá időm. Januárban viszont majd ezt mind megtehetem.”
Jövőhéttől kezdve egy teljes hétig az énekesnő lesz a The View televíziós show egyik műsorvezetője, így az interjú azzal zárult, hogy vannak-e olyan tervei, hogy a későbbiekban saját műsorral jelentkezzen?
„Imádnék talk show-t vezetni, ez az egyik legnagyobb célom, hogy a fiatal generáció Oprah Winfrey-je legyek.”
A sztárvilágban nagyon elterjedt ez az apró ékszer, amit igazából az indiánoknak köszönhetünk. Cikkünkben most megmutatunk pár sztárt, akiknek bejött a tollékszer!
Demi Lovato
Demetria egy egész évig oda volt a tollakért, amit természetesen a nagyvilágnak is folyamatosan megmutatott, ami annyit takar, hogy nap, mint nap ebben az ékszerben jelent meg és nem hazudunk, ha azt mondjuk, kifejezetten illik az egzotikus külsejéhez.
De azért azt se felejtsük el, hogy Demin 2 toll szimbólum is található tetoválás formájában, hiszen a füle mögött egy kék toll található, míg derekán kettő indiánmotívum is feltűnik.