Üdvözöllek a miss-demetria.gportal.hu-n. A weblap Demetria Devonne Lovatoval, (ismertebb nevén Demi Lovatoval) foglalkozik. Demi színésznőként vált híressé, de már a zenei élete is egyre pörgősebb, és csodálatos hangja már a magyar közönséget is elkápráztatta. A weben minden infót megtudhatsz róla, és midnen nap friss hírrel várlak titeket. xoxo. wiky
Demi Lovato 1992. augusztus 20-án született Dallasban, Texas államban. Spanyol, ír és olasz vér csörgedezik az ereiben. Két lánytesója, név szerint Dallas, aki szintén színész és énekes, öt évvel idõsebb Deminél. Madison, a fél testvére, tíz évvel fiatalabb mint Demi. Édesanyja Dianna Hart, apja Patrick Lovato. A férfi 1994-ben Új-Mexikóba költözött, miután elvált Demi anyjától. Apa és lánya 2008 februárjában négy év kihagyás után újra találkoztak, mikor Demi meglátogatta apját.
a hónap dala
Minden egyes hónapnap meglesz a maga Demis dala, melyet itt ebben a menüpontban meg is hallgathattok. Természetesen nem egyedül döntöm el azt, hogy melyi kdal kerül majd ide, mivel a csetbe nyugodtan ajánlgathattok Demis dalokat a bizonyos hónapokra. :) Hajrá Lovaticsok!
Demi "Body Say" című számát választottam december hónap számára. Ez a dal közel áll hozzám, első hallásra beleszerettem, ha lehet így fogalmazni. Naponta meghallgatom. A magyar rádiókban is gyakran hallhatjuk. Ez az első intimebb dal az énekesnőtől. A kislemez egy nagyon szexy borítót kapott, melyen Demi izlésesen ruha nélkül szerepel.
cset box
Mint mindenhol, itt is vannak a társalgásnak szabályai. Nem kérek tőletek túl sokat, csak annyit, hogy tartsátok tiszteletben mások véleményét, és ha nektek is van, akkor kultúrátlan közöljétek a szerksztővel (jelen esetben velem), és ne fogalmazzatok meg semmit se barbár módra. Én szerintem a többit már kívülről fújjátok, úgyhogy én ennyi lenék, és ha lehet nem kedves cserém, hanem wiky ( :
elite csere
Kedvenc webeimnek fenntartva. Főként meghívásra, de persze jelentkezhetsz, mivel sosem tudhatod hogy a te webed fog-e megbabonázni tartalmasságával, naprakészségével. :)
Képre vár: ---- Szünet/Zárás: ----
projects
Demi munkálkodását sorolnám itt fel nektek, remélem nem hiába, mert mondjuk a legjobb, és legszebb klippeket bármikor vissza tudjátok nézni. Jelen esetben itt találhattok egy linket Demi legújabb klippjéhez a Body Say-hez.
Body Say
Tipus: kislemez
Kiadó: Hollywood Records
Státusz: Kész.
Megjelenés: 2016
Hol láthatom? Boltokban, interneten
Aki szeretne nyugodtan jelentkezzen, mert ezt 100%, hogy elfogadom. Ha egy elit csere nem mehetett, vagy már betelt, akkor biztosan fel fogom ajánlani, hogy egy top csere mehessen.
site information
A miss-demetria.gportal.hu, és a szerkesztő (wiky) nem áll kapcsolatban Demi Lovatoval, sem hozzátartozójával, sem barátaival. Ez szimplán csak egy rajongói weblap. A tartalom saját írású, vagy saját gyüjtésű. A letöltésekért nem vállalok felelősséget, a kinézetet másolni tilos. A lopás szigorúan tilos (!!!!!) és komolya következményeket von maga után.
Felkerült egy kissebbfajta eszmecsere a VivaTv hivatalos oldalára. A cikknek nem nevezhető szövegben 2012 szakításairól írnak. Háát igen, Demi és Wilmer is a listán van ,csak úgy mint Bieberék.
Demi Lovato és Wilmer Valderrama hol szakítottak, hogy együtt voltak – most épp nem alkotnak egy párt, de ki tudja, mit hoz a jövő.
Demi december 8.-án azaz tegnap, meglátogatott néhány beteg gyereket, az egyik washingtoni kórházban, név szerint a "Children’s National Medical Cente"-ben, rmelyről megjelent néhány kép is. Nézzétek meg. Sztem nagyon aranyos dolog volt ez Demztől. :)
Mint ahogy már tudtuk, Demi fel fog lépni december 16.-án a VH1 Divas Event-en. Tudniillik, Demi mellet, fel fog még lépni Miley Cyrus, és Kelly Clarkson is. íme egy promo videó az eseményről.
Hááát. a starty.hu-n is ovlashatunk egy cikket, melyben megint csak Demit húzzák... de a címmel agyon egyetértek. azaz remélem, hogy jövőre Demi már nem fog zsűrizni, mert ez csak ártott neki....
Demi Lovatót nem érdekli, kit bánt meg: veszekszik mentortársaival, és kiosztja a mentoráltakat. Demi Lovato még Simon Cowell-lel is elég pimaszul viselkedik, sőt CeCe Frey a csütörtöki adásban el is árulta, hogy ebben az évben Demi mentoráltai estek ki a leghamarabb. Lehet, hogy aggódnia kellene az énekesnőnek, hisz így sosem lesz annyira jó mentor belőle, mint Paula Abdulból vagy Nicole Scherzingerből.
„Ez az az időszak, amikor mindig felmerülnek a kérdések: hogyan tovább jövőre? De ezekre nem fogok válaszolni – jelentette ki Simon, aki civakodásuk ellenére mégis elismeri, hogy Demi természete egyben gyenge pontja is. – Mókás lány, és még mindig van remény a versenyben. Bizalmat sugároz, és ez jó dolog, de amit művel, rosszindulatú és kellemetlen. Az én dolgom megvédeni a mentoráltjaimat. Szerencsére, nem fogadták meg Demi tanácsát.”
Felkerült egy cikk a hollywoodrinyumodra.com-ra, melyben ismételten Demit állítják be rossznak. Olvassátok el, amit Simon nyilatkozott....
Simon Cowellnek nem igazán tetszik Demi Lovato stílusa az amerikai X-Faktorban. “Tudja, hogy hamarosan nem marad neki senki, és ezért egy kicsit rosszindulatú és kellemetlen,” – nyilatkozta Simon Cowell. ”Ő nagyon, nagyon kemény kis dolog.” – tette hozzá. Simon Cowell azonban nem volt hajlandó elárulni, hogy Demi Lovato visszatér az amerikai X-Faktor következő szezonjának zsűrizéséhez vagy sem.
Nagyon nem értek egyet ezzel a cikkel ,de azért elhoztam nektek, hogy lássátok, a Femina.hu-n miylen véleménnyel vannak Demiről... Én tudtam, hogy ez lesz ha elválalja a zsűrizéést.. de hogy ennyire sokan fogják utálni emiatt.. azért megáll az eszem.. holott mindig Simon provokálja. -.-
Az amerikai X-Faktor egyik zsűritagja, a 20 éves Demi Lovato talán túl messzire ment a minap. Máskor is bánt már tiszteletlenül mentortársaival, vágott bele a szavukba, és mondott ellent nekik fennhangon, de most olyat tett, amit még Simon Cowell sem tűrt szótlanul. Demi, miután rendreutasították, meglepődött, és kicsit talán meg is illetődött. Lehet, hogy máskor kétszer is meggondolja majd, mit tesz élő adásban.
Mikor Simon Cowell megpróbálta felkonferálni csapatát, az Emblem 3 zenekart, Demi elrántotta előle a mikrofont.Becsmérlő szavakkal illette a bandát, valamint a számot, amit énekelni készültek, majd kuncogott. Simon visszarántotta a mikrofonját. Mikor Simon azt mondta Deminek, perceken belül a sarokba állítja, az énekesnő mintha kissé megszeppent volna. Az énekesnő szerint az Emblem 3 kiszámítható, de azt elismerte, hogy egyikükért odavan. A két zsűritag kapcsolata egyébként harmonikus, és Simon nem csinál problémát a korkülönbségből. A férfi már azt is mondta, Demi az ő jobbkeze, de talán most még neki is sok volt, amit az énekesnő művelt. Az X-Factor idei évadjának zsűritagjai Demi Lowato és Simon Cowell mellett Britney Spears és L. A. Reid.
December 7.-én Demi a LAX repülőtéren járt, mivel Washingtonba utazott, méghozzá azért, mert tudniillik Demi fel fog lépni az egyik karácsonyi rendezvényen 21.-én, amit a Fehér Házban fognak megrendezni, és részt vesz majd rajta Michelle, és Barack Obama is.
Íme néhány kép az érkezésről Washingtonban. Demi nagyon nbem szerette volna, ha látjuk az arcát, mivel egy pulcsival takarta magát a lesifotósok elől.
Ezt muszály megosztanom veletek! Nézzétek végig CeCe produkcióját, és utána hallgassátok meg a véleményeket. Szerintem amit Britney mondott az teljesen igaz.. de Simon már megint csak kötekedett Demivel. Elfordította a mikrofonját, csak hogy ne tudjon beszélni. Demi jól reagálta le a helyzetet, és annyit mondott Simonnak, hogy ha a Pop Hercegnője szerint jó produkció volt, akkor az tényleg úgy van. :) Cece közben eléggé érdekes fejeket vágott.. mivel ha rosszat mondtak róla, akkor is csak mosolygott. Én nagyon sajnálom, hogy kiesett, holott nála rosszabbak is vannak... :/ Sebaj, majd Demi felkarolja, készít vele egy duettet, és Cece is olyan nagy sztár lesz, mint Demi. :) (nekem CeCe volt a kedvencem. :( ) Kérdés: Szerintetek jó hangja van Cece-nek? Ti mit gondoltok a produkcióról?
Az X-faktor szerdai adásában hallhattuk, amint Simon egyik csapata név szerint a Fifth Harmoni előadja Demi egyik sikeres dalát, a Give Your Heart a Breakot. Demi nagyon örült annak, hogy a dalát elénekelték, és viccesen kommentálta a csajok produkcióját. Szerintem nagyon jól sikerült, és csak pozitív kritikákat kaptak. Ti mit szóltok hozzá?