Üdvözöllek a miss-demetria.gportal.hu-n. A weblap Demetria Devonne Lovatoval, (ismertebb nevén Demi Lovatoval) foglalkozik. Demi színésznőként vált híressé, de már a zenei élete is egyre pörgősebb, és csodálatos hangja már a magyar közönséget is elkápráztatta. A weben minden infót megtudhatsz róla, és midnen nap friss hírrel várlak titeket. xoxo. wiky
Demi Lovato 1992. augusztus 20-án született Dallasban, Texas államban. Spanyol, ír és olasz vér csörgedezik az ereiben. Két lánytesója, név szerint Dallas, aki szintén színész és énekes, öt évvel idõsebb Deminél. Madison, a fél testvére, tíz évvel fiatalabb mint Demi. Édesanyja Dianna Hart, apja Patrick Lovato. A férfi 1994-ben Új-Mexikóba költözött, miután elvált Demi anyjától. Apa és lánya 2008 februárjában négy év kihagyás után újra találkoztak, mikor Demi meglátogatta apját.
a hónap dala
Minden egyes hónapnap meglesz a maga Demis dala, melyet itt ebben a menüpontban meg is hallgathattok. Természetesen nem egyedül döntöm el azt, hogy melyi kdal kerül majd ide, mivel a csetbe nyugodtan ajánlgathattok Demis dalokat a bizonyos hónapokra. :) Hajrá Lovaticsok!
Demi "Body Say" című számát választottam december hónap számára. Ez a dal közel áll hozzám, első hallásra beleszerettem, ha lehet így fogalmazni. Naponta meghallgatom. A magyar rádiókban is gyakran hallhatjuk. Ez az első intimebb dal az énekesnőtől. A kislemez egy nagyon szexy borítót kapott, melyen Demi izlésesen ruha nélkül szerepel.
cset box
Mint mindenhol, itt is vannak a társalgásnak szabályai. Nem kérek tőletek túl sokat, csak annyit, hogy tartsátok tiszteletben mások véleményét, és ha nektek is van, akkor kultúrátlan közöljétek a szerksztővel (jelen esetben velem), és ne fogalmazzatok meg semmit se barbár módra. Én szerintem a többit már kívülről fújjátok, úgyhogy én ennyi lenék, és ha lehet nem kedves cserém, hanem wiky ( :
elite csere
Kedvenc webeimnek fenntartva. Főként meghívásra, de persze jelentkezhetsz, mivel sosem tudhatod hogy a te webed fog-e megbabonázni tartalmasságával, naprakészségével. :)
Képre vár: ---- Szünet/Zárás: ----
projects
Demi munkálkodását sorolnám itt fel nektek, remélem nem hiába, mert mondjuk a legjobb, és legszebb klippeket bármikor vissza tudjátok nézni. Jelen esetben itt találhattok egy linket Demi legújabb klippjéhez a Body Say-hez.
Body Say
Tipus: kislemez
Kiadó: Hollywood Records
Státusz: Kész.
Megjelenés: 2016
Hol láthatom? Boltokban, interneten
Aki szeretne nyugodtan jelentkezzen, mert ezt 100%, hogy elfogadom. Ha egy elit csere nem mehetett, vagy már betelt, akkor biztosan fel fogom ajánlani, hogy egy top csere mehessen.
site information
A miss-demetria.gportal.hu, és a szerkesztő (wiky) nem áll kapcsolatban Demi Lovatoval, sem hozzátartozójával, sem barátaival. Ez szimplán csak egy rajongói weblap. A tartalom saját írású, vagy saját gyüjtésű. A letöltésekért nem vállalok felelősséget, a kinézetet másolni tilos. A lopás szigorúan tilos (!!!!!) és komolya következményeket von maga után.
Cikksorozatunk újabb részében újabb sztárok megjelenését elemezzük ki. Nézzük, most kik választottak kifogástalanul!
Az elmúlt héten A-listás celebek olyan rendezvényeken vettek részt a filmpremierek mellett, mint az X-Factor sajtópartija, a GLAAD Media Awards vagy éppen a Texas Tango.
Demi Lovato a TopShop X-Faktor partiján vett részt, ahol bemutatta csinos, rövid szőke haját, és egy vagány, fekete bőrszoknyában és fehér ingben ragyogott a vörös szőnyegen, pont úgy, ahogy egy mentorhoz illik.
Cikksorozatunk most a Disney egykori üdvöskéjével, Demi Lovatóval folytatódik.
Sok újság és magazin címlapján szerepelt már Demi Lovato, melyeken általában csodálatosan festett, de volt olyan is, hogy a készítők melléfogtak és már-már túllőttek a célon, amikor az esetleges hibák kijavításánál a photoshoppal kicsit sokáig babráltak.
A legjobb fotók:
Capricho – Brasil (2011)
Valószínűleg mindenki egyetért abban, hogy nagyon jól sikerült ez a fotó, hiszen a színek is harmonizálnak, tökéletesen passzolnak egymáshoz, az összhatáson pedig ez a hatalmas mosoly csak dob.
Cosmopolitan – United States (2012)
Ezen lapon is nagyon szép a színész-énekesnő, de itt már egy kicsit nőiesebben fest: a ruha is szépen kihangsúlyozza alakját és sokat dob az összhatáson, ráadásul a smink is tökéletesre sikeredett. Természetes és egyszerű, ennél több pedig nem is kell.
Teen Vouge – United States (2012)
Demi ebben az időszakban még szőkén és kék hajvégekkel tündökölt, de a készítők tudták, hogyan lehet beleépíteni a kissé extravagáns hajszínt, hogy összhangban legyen az egész koncepció. Összességében szép őszi hangulata lett a képeknek, melyeken természetessége is sokat segít.
Girlfriend – Australia (2012)
Demi kulcsa a természetesség, ami ezen a képen is tökéletesen megmutatkozik. Jó a ruhaválasztás, szép az arc, amit nem sminkeltek agyon, sőt még a szeplőket is kihangsúlyozták, ami valljuk be nagyon jól áll neki.
Latina – United States (2012)
A Latina magazin hasábján is lehengerlően fest, egyáltalán semmi kivetnivalót nem lehet találni, ha nagyon keres is az ember. Szép mosoly, jó alak és pompásan passzoló ruha teszi ezt a borítót is kellemessé az olvasóknak.
A legrosszabb fotók:
Bravo – Germany (2010)
Ezen a magazinon sok sztár van egyszerre a címoldalon, de egyértelműen Demi Lovato van a középpontban, aki nem tűnik a legszebbnek rajta. Ez a sok odaszerkesztett csillogás a nyakláncon és az övön műhatást kelt, ráadásul Demi arcát is eléggé elmaszkírozták. Az eredmény mindenesetre nagyon mesterkélt.
Todateen – Brasil (2010)
Itt sem a póz, sem a színvilág nem jó. Demi nem tizenévesnek tűnik rajta, hanem sokkal idősebbnek és ezzel a mosollyal sem segít sokat a képen. Mintha nem is ő lenne rajta, ami főként a photoshopzseniknek köszönhető.
Seventeen – Malaysia (2009)
Demi sokszor volt a Seventeen arca és legtöbbször jó végeredmények születtek, de ezen a képen mintha nem is Demi szerepelne, vagy csak egy festmény lenne idősebb korából. Az akkor mindössze 17 éves Disney-csillag arcberendezésén annyit photoshoppoltak, hogy szinte el sem lehet hinni, hogy egy tinédzser lányról készült.
Seventeen – Mexico (2010)
Itt sem sikerült úgy a végeredmény, ahogy azt elvárnánk. Túl sok retusálás, túl kevés eredetiség, hibátlan arcberendezés és tökéletes bőr – ugyancsak átestek a ló túlsó oldalára.
Tu – Ecuador (2011)
Ennél a címlapnál is a túlzott photoshophasználat a hibás. Távolról nézve a képet olyan hatást kelt, mintha festve lenne vagy képszerkesztővel készítették volna róla a képet, nem pedig egy rendes fotózás alkalmával.
Mostanáig nem lehetett tudni, kik lesznek az új mentorok, de a döntés megszületett: három női mentor lesz az idei évadban.
Sokan kíváncsiak voltak, kik ülnek majdBritney Spears és L.A. Ried helyére a harmadik évadban, de most bejelentették, hogy hivatalosan is Kelly Rowland és Paulina Rubio lesz a két új zsűritag a már megszokott Demi Lovato és Simon Cowell mellett. Sokan még Hilary Duffot is esélyesnek tartották, de a hírek ezek szerint nem bizonyultak igaznak. Simonnak tehát most három tehetséges nővel kell majd döntéseket hoznia.
Kíváncsian várjuk, mi sül ki ebből, és persze mennyire nő a nézettség az új zsűritagokkal, mivel tavaly Brintey nem hozta a várva várt nézőket.
Cikksorozatunk következő részében a töretlen énekesnő, Demi Lovato legjobb, illetve legrosszabb ruháit vesszük górcső alá.
Demi Lovato szép karriert tudhat magáénak. A Disney ártatlan és bájos világától kezdve egészen az X-Faktor zsűriszékéig jutott el az évek során. Most kielemeztük, hogy a vörös szőnyeges megjelenéseiben is ennyi sikert tudhat-e magáénak, így most bemutatjuk öt legjobb és legrosszabb szettjét.
A legszebb ruha-összeállítások:
2009-ben a Hercegnő Védelmi Program premierjét a Torontói Filmfesztiválon tartották meg, ami nem kis szó. Így az elvárás is hatalmas volt a megjelenéssel kapcsolatban, Demi pedig eleget tett a kritikusok elvárásának: egy Alexander Wang fekete, illetve vajszínű álomszép darabban tette tiszteletét. A ruha tökéletesen illett a színésznő bőrtónusához. Le a kalappal!
Letisztult, kifinomult, egyszerű, de nagyszerű – ezekkel a szavakkal jellemezték a kritikusok a töretlen énekesnő 2010-es Vanity Fair Oscar-beli megjelenését. A siker titka pedig egy aranyszínű David Meister-miniruhában rejlett.
A 2010-es VH1 Do Something Awardsra egy Hervé Léger-, fekete, rózsaszín és lila színű darabot választott, ami remekül kiemelte alakját. A rendezvényhez híven, igazi dívaként pózolt a vörös szőnyegen.
A Rocktábor 2 New York-i premierjén Demi szívét-lelkét beletette a megjelenésébe. Meg is hozta neki a sikert a fehér alapon lévő ezüst csillámokkal díszített Georges Chakra-kreáció. Úgy jellemezték a szettjét, hogy „aranyos, de mégsem túl disney-s”.
2012-ben az MTV Video Music Awardson egy csillogó, fekete Topsho-ruhában jelent meg. Sokak szerint nem állt előnyösen az énekesnőn, de csak rá kell nézni a képekre: Demi teljes szívéből mosolyog és boldogan tartja a díját, látszik tehát, hogy jól érzi magát a ruhában. Ennél mi is lenne fontosabb?
A legrosszabb ruha-összeállítások:
A 2011-es VH1 Do Something-díjátadón Demi valami nagyon szexi hatást szeretett volna elérni, de nem járt sok sikerrel. Mellei majdnem kikandikálnak a láthatóan szűk Burning Torch-ruhából.
Demi nem tartozik a nádszálvékony lányok körébe, de nagyon szép, nőies alakja van. Viszont sajnos ez a 2011 szeptemberében viselt párducmintás kreáció előnytelenül mutatja be és emeli ki az énekesnő formás idomait.
A tavalyi Teen Choice Awardson Demi nagyon bevállalósra vette a figurát, ehhez pedig a Falguni & Shane Peacock mini-ruhája és platformos Louboutin-cipője segítette hozzá. Egyébként a ruhával addig nem volt baj, amíg Demi oldalra nem fordult – ugyanis melleiből többet mutat, mint kéne.
2012-es VH1 Divas eseményen egy fekete Topshop-ruhában jelent meg. Maga a dressz szép lenne, ha levágnánk az ujjáról a gyöngyös, csillogós részt, de azzal kicsit kövéríti és öregíti Demit.
Az X-Faktor záróbuliján ismét egy Topshop-darabba bújt bele, de úgy látszik, a műsor zsűritagjának nincs szerencséje a márkával. A kreáció túl sok volt az énekesnőn, ráadásul nem is a legelőnyösebb számára, inkább egy Barbie baba-dresszre hajaz.
Demi szerepelt Jimmy Fallon showjában, még egy héttel ezelőtt. Demi nagyon viccesre vette a figurát, mivel beszélgetés közben, amikor is az albumról volt szó, pózolni kezdett, csakúgy mint a CD borítóján. :)
Az énekesnő új tetoválását Keith McCurdy, ismertebb nevén Bang Bang készítette, a lassan megszámlálhatatlan mennyiségű testdísz mellé ismét egy felirat érkezett: a „now I am a warrior”, azaz a „most (már) harcos vagyok” került Demi lapockája fölé.
Szakításuk után is jó barátok maradtak, mi több, kitartanak egymás mellett, de Demi most őszintén mesélt Joe Jonasszal való szakításáról.
A szerelem fáj! Demi Lovato az ABC's Nightline Newsnak adott interjújában beszélt őszintén Joe Jonasszal való kapcsolatáról, szakításukról és hogy hogyan lettek újra barátok. Demi és a középső Jonas tesó 2010 márciusában jöttek össze, majd mindenki meglepetésére néhány hónappal később szakítottak is. Ugyanis Joe lecserélte Demit a Twillight színésznőjére, Ashley Greenre, akivel egészen 2011 márciusáig alkottak egy párt. Ez azt jelentette, hogy Deminek a Rock Tábor 2: A záró buli turnén végig keleltt néznie szerelme és Ashley turbékolását. Demi nem tagadta az interjúban, hogy a Jonas fivér összetörte a szívét.
„Együtt voltunk, majd szakítottunk, és volt egy pont, amikor nagyon dühös voltam rá. Amikor szívfájdalmakon mész keresztül, mindig a gondolataidban lesz valaki.. Ez olyan, mint amikor meghallasz egy dalt a rádióban, ami rá emlékeztet, ekkor újra eszedbe jut [az illető].”
Manapság azonban Demi és Joe félretették a múltat és újra barátkozni kezdtek, még ha néha ez nagyon nehéz is tud lenni:
„Most már elmondhatom, szerencsére, hogy ő és a testvére, Nick mindig mellettem álltak, és olyanok vagyunk, akárcsak egy család, számomra ők a testvéreim. Nagyon jó barátok vagyunk, talán nem állunk olyan közel egymáshoz, mint régen, de ez rendben van.”